2019.04.10.

Ismét mérnökverseny a CLAAS Hungária Kft-nél − Unitech 2019

A CLAAS Hungária Kft. már majdnem egy évtizede ad otthont a Unitech versenynek. Idén először nem gép építése volt a feladat, hanem egy stratégiai gyártási szimuláció, a jövő gyárának vezetése kínálta kihívások leküzdésére invitálta a hallgatókat.

A szimulációs mérnökversenyen induló 77 csapatból a döntőbe jutott 10 legjobb mérte össze tudását a CLAAS Hungária jól felszerelt Tanműhelyében április 10-én. A Debreceni Egyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem képviseletében érkeztek a résztvevők. Nagy örömünkre a mérnökhallgatók között két női résztvevő is erősítette a mezőnyt.

Két teremben, több blokkban futtatták a gyártásirányítási szimulációkat a csapatok. Nehéz helyzetek, kockázatvállalás, és jó vezetői döntések sora után kiváló eredmények születtek, de a végső helyezést tovább finomította egy prezentáció, melyben javaslatot kért a CLAAS a csapatoktól egy, a termékpalettájához illeszkedő termékre vagy szolgáltatásra. Innovatív ötletekkel vívták ki a versenyzők a nagy szakmai múlttal rendelkező CLAAS-os zsűri elismerését, kiemelve azokat, akik a rendelkezésre álló rövid idő alatt is mélységében tudták felmérni az ötletükben rejlő lehetőségeket.

Összesítésben az első helyezett a „Dinamika kettes”, a második helyezett a „Nem tudom elolvasni”, a harmadik helyezett pedig a „Profit” csapata lett.  Ők értékes nyereményekkel hagyták el a törökszentmiklósi gyárat, de senki nem távozott üres kézzel. A különdíjat a „Claasikus” csapat nyerte fenntarthatóság jegyében született, a jövőben bevethető növényi alapú bálaháló ötletével.

Versenykiírás és a korábbi versenyek videói